Támogatóink és Partnereink:

Szabolcs Takarékszövetkezet

Szabolcs Takarékszövetkezet

Szabolcs Takarékszövetkezet

 

Rendezvényeink:

„Körkép” Városi Vegyeskar

 

2008. április 22-én tartotta alakuló próbáját és azóta működik Újfehértón a „Körkép” Városi Vegyeskar. Megalapítása nagyon időszerű volt, hiszen Újfehértó ének-zene tagozatos általános iskolájában több évtizedes hagyományai vannak a kóruséneklésnek. Az énekkar tagjai mindkét nem minden korosztályát felölelik. Olyan felnőttekből és fiatalokból áll, akik munkájuk, vagy a tanulás mellett szívesen dalolnak közösségben. A megalakulás óta eltelt időben tapasztalható volt az együtténeklés megtartó, sőt vonzó ereje. Bárki tag lehet, aki elhivatottságot érez a közös éneklés iránt.

Az énekkar megalapítása és szervezése a „Körkép” Kulturális Egyesület nevéhez fűződik, de kezdetektől élvezi a városvezetés támogatását is, ezért használja a „Körkép” Városi Vegyeskar elnevezést. Alapító karnagya és szakmai vezetője Lénárt László, aki egyébként a helyi ének-zenei általános iskola nagykórusának is a vezetője, állandó zongorakísérőjük Daróczi Sándorné, a zeneiskola tanára.

Az énekkar feladatának tekinti, hogy tagjainak az együttlét örömét szolgálja kultúrált időtöltéssel, a zene közösségformáló erejével. Mindenkori cél a kultúrált, ízléses éneklés bemutatása, a feszültségmentes dalolás felemelő érzésének átélése és átadása az érdeklődő közönségnek. Nagyon fontos a kórus összetartó közösséggé való alakítása mellett, hogy értékes zenei élményt nyújtson mind az énekeseknek, mind a közönségnek. Cél továbbá, hogy egyre fontosabb szerepet töltsön be Újfehértó város és térsége zenei életének gazdagításában, szerepléseivel hírnevet szerezzen, vendégeket vonzzon.

Nyilvános szereplései alkalmával Újfehértón a nemzetközi kórustalálkozókon, Karácsonykor, Pünkösdkor, az énekkar megalakulásának jubileumait ünneplő koncerteken, a két éves évfordulóra szervezett Újfehértói Kórusfesztiválon énekelhettek. Újfehértói fellépései mellett 2009-ben és 2010-ben a Tisza-parti Dalostalálkozón Tiszavasváriban „kellemes meglepetés”-ként emelték ki a kórus teljesítményét, majd sikerrel mutatkozhattak be Jászberényben is egy országos kórustalálkozón. Kimagasló élményt jelentett számukra 2008 decemberében Újfehértó felvidéki testvérvárosában, Ipolyságban az Adventi hangversenyen való bemutatkozás, az ottani meleg fogadtatás és baráti légkör. Ugyancsak nagy izgalommal léptek fel 2009. augusztusában Kállósemjénben, ahol a Falunap tiszteletére rendezett kórustalálkozón énekelhettek az igen hálás közönségnek.

2009. januárjától csatlakoztak a Pedagógus Kórusok Országos Társaságához és a KÓTA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetéhez. Szeretnének ezáltal is minél intenzívebben bekapcsolódni a kórusmozgalom térségi, illetve országos vérkeringésébe, találkozókra járni, szakmai tapasztalatokat gyűjteni, jó kapcsolatokat építeni a zene nemzetközi nyelvén.

 

Elérhetőségek: E-mail: korkep21@gmail.com ; Tel.: 30/648-33-65