Támogatóink és Partnereink:

Szabolcs Takarékszövetkezet

Szabolcs Takarékszövetkezet

Európai Autómentes Nap (ok)

Újfehértón

1997 óta évenként ugyanabban az időpontban, szeptember 22-én rendezik az Európai Autómentes Napot, melynek célja, hogy tudatosítsa a lakosságban azt, hogy a városokban a személygépkocsi forgalom rohamos növekedése miatt nemcsak kényelmetlenségek, hanem jelentős mértékű környezetszennyezés következett be. E napnak köszönhető, hogy például Európa számos belvárosából sikerült a forgalom-korlátozástól egészen az autók teljes kitiltásáig eljutni. Nem csak az ott lakók, de a látogatóik is örülnek az autóktól visszanyert térnek, levegőnek, tisztaságnak.

2008-ban ezért hagyományteremtő szándékkal útjára indítottuk Újfehértón is az Autómentes napot.

Egyesületünk ettől kezdve évente Újfehértón is megrendezte a Nemzetközi Autómentes Napot 2009. és 2010. szeptember 22-én. Fontos, figyelemfelhívó ez a nap, hiszen mindnyájan tapasztaljuk a valaha-volt falusi nyugalom helyett a belvárosunk zsúfolt forgalmát, egyre szennyezettebb levegőjét. Távolabbi célunk, hogy szeretnénk megnyerni ezen a napon az autósokat, hogy – sok európai településhez hasonlóan - ne közlekedjenek ezen a napon vagy legalábbis a belvárosban ne. Lovas fogatok, kerékpárok, roller, tricikli, babakocsi legyen ezen a területen a fő közlekedési eszköz.

Az Autómentes Nap alkalmából hirdettük meg a „Bicajjal a suliba!” programot, mellyel motiválni szeretnénk a gyerekeket, hogy - lehetőségeikhez mérten - kerékpárral menjenek iskolába. Előadásokkal, az egészséges életmód népszerűsítésével, alternatív hajtású járművek bemutatásával, versenyekkel, rajzversennyel, bemutatókkal és kerékpáros túrával színesítjük és – mindenkori lehetőségeinkhez képest - emlékezetessé tesszük e napot.

Legutóbbi rendezvényünk plakátja:

III. EURÓPAI AUTÓMENTES NAP
Újfehértó, 2010.szeptember 22. (szerda)

BICAJJAL A SULIBA
Édes meglepetés vár mindenkit, aki
reggel 7.00 és 8.00 óra között kerékpárral megy iskolába.

PARKOSÍTSUNK és parkoljunk!
9.00-től 11.00 óráig parkszépítés a Debreceni úton a „Körkép” táblánál. Szívesen várunk minden segíteni szándékozót!

13.00 órától Közlekedésbiztonsági előadás a középiskolában.
Előadó: Áncsán István gépjárművezető szakoktató

17.00 órától KERÉKPÁROS KÖRJÁRAT
Indulás a Díszkút-tól, szeretettel várunk minden Városlakót!
Az első 20, a helyszínen jelentkező kerékpáros 25.000 Ft-os ajándékutalványt kap az Áncsán Bt. Autósiskola támogatásával, amely bármely tanfolyamukra való jelentkezésnél beváltható.

TISZTA LEVEGŐT KÍVÁN MINDENKINEK a szervező: „Körkép” Kulturális Egyesület

A fotó az Autómentes Nap 2010. „Kerékpáros körjárat”programján készült: