Támogatóink és Partnereink:

Szabolcs Takarékszövetkezet

Szabolcs Takarékszövetkezet

Szabolcs Takarékszövetkezet

 

Rendezvényeink:

Körkép Kávéházi Esték

Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára kávéházi estjeinket első alkalommal 2008. március 14-én, „Pilvax Kávéház” címmel. Célunk az volt, hogy kávéházi körülmények között sok verssel, zenével, történelmi visszatekintéssel járuljunk hozzá a közelgő nemzeti ünnep meghitt hangulatának megalapozásához. Mivel a legelső Pilvax Kávéház ilyen sikeresnek bizonyult, azóta is évente megrendezésre került, mindig egy kicsit másként megvalósítva az adott helyszínen immár városi programként. Az elmúlt években ezután rendszeresen adtunk lehetőséget művészeknek vagy művész-jelölt fiataloknak a bemutatkozásra hasonló keretek között. Emlékezetes A hegedű hangjai elnevezésű rendezvény, ahol művész-tanár hegedűjátékában gyönyörködhettünk vagy a Mefisztó keringő címen jegyzett zongoraest. Méltó módon emlékeztünk az október 6-i gyásznap 160. évfordulójáról is. A könnyebb műfajnak mondott musical-slágerek hangzottak el egy alkalommal fiatal újfehértói tehetség bemutatkozásakor, máskor pedig ugyancsak fiatal előadók verses-zenés összeállításában gyönyörködhettünk. A nosztalgia kávéházban is fiatalok idézték az 50-es, 60-as, 70-es évek örökzöld slágereit, igen jó hangulatban. Reményeink szerint minden alkalommal egy-egy színvonalas, változatos művészi eseménnyel találkozhattak az ide ellátogatók különlegesen hangulatos körülmények között,emlékezetes kulturális élménnyel gazdagodva.

Pilvax Kávéház 2010.